Olimposz, Enipea kanyon, Zeusz fürdőkádja


Olimposz, Enipea kanyon és környéke


Az Olimposz hegység több mint 200 millió éve formálódik Görögország területén. Legmagasabb csúcsa a Mitikas 2918 méter magasról tekint le Pieria megyére és az Olimposzi riviéra part menti településeire.

Olympus

Csúcsait már az őskorban is csodálták, vaskori települések maradványait tárták fel lábainál. A változatos természeti szépsége, magas csúcsai, az alacsonyan szálló és a hegyet körbeölelő felhők az ókorban emelték igazán mitikussá az Olimpos csúcsait. Az akkori vallás szerint a 12 ókori isten lakhelyéül szolgált. Az ókorban több város és templom is megtalálható volt a környéken, melyet több régészeti ásatás is igazolt, többek között Dion ami kiemelhető és ismert nekünk utazóknak is.

Dion romjai Dion romjai
Dion romjai Dion romjai

Az Olimpos hegység nagy részét nemzeti parkká nyilvánították ahol több mediterrán és alpesi (hegyvidéki) élőlény él. Több mint 800 vadvirágot tartanak számon. Éghajlata változatos, minél magasabbra merészkedünk annál hűvösebb a hőmérséklet. Télen nagyrészt hó fedi a csúcsokat. Az Olimposz körül erdei fenyők, bükkösök és tölgyek teszik gazdaggá a növényvilágot, ám 1700m felett a fenyők ölelik a hegyet. 2300m felett már csak kis bozótos bokrok találhatóak, míg 2500m felett már csak a töredezett kopár sziklákat találunk. Az Olimposzon feljegyeztek több állatfajt is, a hegyvidéki zónában ritkán még zergét is látni, de emellett van még borz, menyét, vadmacska, mókus és több kis emlős is.

Olimposz táj Olimposzi vadvirág

Az Enipea kanyonon (14 km hosszú) keresztül a legteljesebb látvány tárul elénk az istenek lakhelyéről. A kanyonon keresztül látható legtisztábban az M betűhöz hasonlító legmagasabb csúcsok. Bal oldala a Mytikas (Pantheon) 2918 m míg a jobb oldali Stefani (Zeusz trónja) 2909 m. Igazán érdekes látnivaló a kanyonban Zeus kádja, ami egyszerűen megközelíthető Litohoroból kb. fél óra sétával. Zeusz kádja egy természetes sziklába vájt medence, ami kristálytiszta hegyi vízzel van feltöltve. Esős időszakban kicsit több víz látható, szárazabb időszakban kevesebb, de egy utazást mindenképp megér. Az út Zeusz fürdőkádjához Litohoro főteréről indul, nincs más dolgunk, mint követni folyamatosan az Enipea Canyon táblát. A völgyhöz érve egy kényelmesen kialakított úton haladhatunk felfelé. Eközben lábunk alatt egy csatornaszerű építményben folyik az Olimposz édes vize. Ne is szemeteljünk bele, hiszen ez ivóvíz. Mellettünk az Enipea kanyon mélysége, szépsége. Érdemes felkeresni, a táj adta csodálatos látványt szemünkkel megörökíteni.

Enepia kanyon, Olimposz Enepia kanyon, Olimposz
Zeusz fűrdőkádja Zeusz fűrdőkádja
Zeusz fűrdőkádja, úz Enepia kanyon, Olimposz, Zeusz fűrdőkádja

A Stavros menedékház, pihenő 1000 m magasságban található, közúton egyszerűen megközelíthető. Tavernájában csodálatos panoráma mellett fogyaszthatunk. Az épület előtti illetve az épület mögötti dombról szinte egész Pieria megyét belátni.

Olimposz Olimposz

Az Agios Dionysios (Korábbi neve Agia Triada) kolostor 850m magasságban található, közúton autóval is könnyen megközelíthető. A 16. század környékén Agios Dionysios alapította, aki a kolostor közelében egy barlangban élt remeteként. A kolostor gazdag könyvtárral rendelkezett és az itt készült ikonok is messze földön híresek voltak. A török megszállás alatt menedékként szolgált a bujkáló, menekülő görög szabadságharcosoknak, mígnem ezt megelégelve a törökök 1828-ban lerombolták. Az újjáépült kolostor a világháború alatt ismét búvóhelye lett a görög ellenállásnak, de a végső csapást a németek adták a kolostornak 1943-ban, amikor is szinte teljesen lebombázták. Napjainkban folyamatosan építik újjá a lerombolt Agios Dionysios kolostort és részlegesen már helyreállították. A nagyon kevés megmaradt kézirat, ikon és vallási ruházat megtekinthető a kolostor területén. A belépés ingyenes, de nők számára kötelező a hosszú szoknya, a bejáratnál ezek ki vannak készítve.

Olimposz Olimposz
Olimposz, Agios Dionysios Olimposz, Agios Dionysios kolostor

Néhány érdekes adat az Olimposzról. Több magas hegycsúcsal is rendelkezik, néhány a sok közül: Mytikas 2917 m, Stefani 2909 m, Skolio 2911 m , Agios Antonios 2817 m, Profitisllias 2.803 m,, Kaloyeros 2701 m.
1938-ban nyilvánították nemzeti parkká, és az UNESCO 1981-ben vette védelem alá.
Hivatalosan először 1913 augusztus 2.-án hódították meg a legmagasabb csúcsát Mitikast. Két svájci Fred Boissonas, Daniel Baud-Bovy és vezetőjük a görög Christos Kakalos.

2006-2015© GreeKLanD - Görögország az utazók szemével
Kapcsolat | Impresszum | Médiaajánlat
A Greekland.hu hozzájárulása nélkül TILOS az oldal egészét vagy részét felhasználni, másolni!