Tempi-völgy


Tempi-völgy


Az Olimposz és az Ossza hegység között terül el ez majdnem 10 km hosszú szakadékokkal tagolt szoros. Ma itt vezet keresztűl az E75-ös út. Már a régi idők óta fontos útvonal vezetett át rajta, hiszen a völgyön át vezető út köti össze Észak Görögországot a Déli országrésszel. Az ókorban a Persza, Xerkszész uralkodó csapatai itt törtek be Athén felé, késöbb 1941-ben a Német megszálló csapatok ugyanitt hatoltak be, ennek az emlékére van egy emlékmű is. A magas sziklák alatt folyik keresztül a Pineosz folyó, melynek partján zölddel a természet és sok babérfát is találhatunk. A legenda szerint Daphné Apollón szerelme elől ide menekült és babérfává változott. Daphné neve jelentése babér.

Tempe valley, Greece Tempe valley, Greece

A legenda körülbelül így szól: Mikor Apollón megölte a Püthon sárkányt utána találkozott Erosszal a szerelmi vágy istenével a Pineosz folyó környékén. Apollón, aki a görbe íj istene is volt kérdőre vonta Erószt, hogy ő mért hord nyilat. Erósz hogy bemutassa mirevaló az ő íjja, felröppent a Parnaszosz csúcsára és elővett két nyilat. Az egyik csillogó és hegyes volt a másik tompa és ólom nehezítette. A hegyes végű, ami szerelmet kelt, Apollónt találta el, a tompa végű, ami szerelmet űz pedig Daphné kapta. A jósisten szerelemre is lobban Daphné iránt, de a lány menekült, még a szó halatára is megborzongott. Hosszú időn át kergetőztek mintha vadász űzte volna zsákmányát. Mikor Daphné a Pineosz folyóhoz ért már nagyon elfáradt és kérte a Föld istenét és apját aki a folyó istene volt, hogy változtassák el női alakját. Ekkor földbe gyökeredzett lába és babérfává változott.

Tempe valley, Greece Tempe valley, Greece

Daphné forrása a völgy közepén fekszik. Itt van autóparkoló, kisebb bazárféle. Egy függőhídon átsétálva jutunk át az Agia Paraszkevi barlangkápolnához. Állítólag aki alatt megremeg a híd annak nem tiszta a lelkiismerete, gyakorlatilag megremeg az erős léptek alatt hiszen függőhíd. Itt a fenti kutakból ha vizet merítünk állítólag megfiatalodunk. Aki még nem ivott természetes folyóvízből, itt a megteheti. A híd alatt a hegy gyomrából tör fel egy nagyon tiszta vizű patak.

Tempe valley, Greece Tempe valley, Greece
Tempe valley, Greece Tempe valley, Greece
2006-2015© GreeKLanD - Görögország az utazók szemével
Kapcsolat | Impresszum | Médiaajánlat
A Greekland.hu hozzájárulása nélkül TILOS az oldal egészét vagy részét felhasználni, másolni!