Séta a városban
Minden út a Szintagmáról vezet. Ez lehetne Athén új mottója. A Sintagma tér a Görög politika és kulturális élet központja és egyben mondhatjuk Athén központjának is
hiszen nekünk turistáknak az a pont ahonnan bármilyen látványosságot pillanatok alatt el lehet érni. Segítségünkre lehet a metró is itt a kék és piros vonalnak egyaránt van állomása.
Athén talán legfőbb látványossága itt a Szintagma téren található. A parlament melletti, az Ismeretlen katona emlékműve előtti őrségváltás. A kis bódéjuk mellett álló mozdulatlan katonák fotózása magában is nagy élmény, ám ha láthatjuk őket szinte
lassított felvételként leváltani egymást az az igazi szépség. A kisebb őrségváltásokat minden nap megtekinthetjük, ám a nagy ceremóniás az minden vasárnap 11órakor kezdődik.
Érdemes jó előre oda menni és helyet foglalni, ha nem akarunk fejekkel és kezekkel teli fotókat készíteni.
A parlament mögött található a National Garden - Nemzeti Kert -. Ha hasonlítani lehetne, de sajnos nem lehet akkor úgy mondanám ez az ottani Margitsziget. Hatalmas nagy zöld park pálmafákkal, narancs és citromfákkal, eldugott kis sétányokkal, padokkal, aranyhallal- teknősbékával- teli kis tavak, no és persze az elmaradhatatlan mini állatkert pávákkal, szamarakkal, kakasokkal, tyúkokkal, papagájokkal...
Itt érdemes megpihenni, gyönyörködni.
Pihenés után pedig irány a Plaka amit igazából angolosan valahogy úgy mondanak hogy Athens Shoping Center. csúnyán fordítva Athéni bevásárló központ, de nem az amit modernül megszoktunk. Ez a parlament túloldalán a Sintagma térről induló Mitropoleos utcából közelíthető meg. Egy nagy térre jutunk ahol a Nagy Metropolis templomot és mellette a Régi (kis) Metropolis templom található. A tér közepén pedig Damaskinos szobra áll.
A tér baloldalán pedig kezdődhet is a bevásárlás. rögtön egy hatalmas szuvenír bolt vár bennünket. Ahol a könyvektől, a kis poharakig minden ami görög szuvenír megtalálható. Utána irány az utca hangulata és lehet kedvünkre vásárolni. Arany ékszerektől
a kisebb nagyobb szuvenírekig. Érdemes körbejárni mielőtt bármit is megvennénk. Akár eurókat is lehet spórolni 1-1 dolgon. Pl. olivás szappan egyik helyen 5db 4Eur másik helyen 5db 3Eur, képeslap, könyvek.. szinte mindenre vonatkozik.
Rövid séta után elérkezünk a Monastarki térre. Itt ha megéheznénk a modern kaját kedvelők ehetnek a bohócfigurás itthon is megszokott gyorsétkezdében. Itt a különlegesség annyi, hogy lehet dohányozni. A téren van egy étterem féleség, ahol a pultnál isteni gyrost is lehet kapni (1,70 Eur - 2007).
Ettől a tértől nem messze található Hadrianus könyvtárának megmaradt emlékei. (Areos utca)
Vissza a térre majd gyalogosan tovább egy még nyüzsgőbb utcába, könnyű felismerni - nagy a tömeg. Ezen utca végén kiteljesedik a piac hatás, amikor is megpillantjuk a "használt cikk" piacot ahol szebbnél szebb igazi régisége lehet kapni.
Innen ki az Ermou utcába majd séta egész a Thissio metró állomásig. Lélegzet elállító kirakodó vásárban vehetünk itt részt ahol az apró lim-lomok mellett ki lehet fogni valami használható dolgot is
A metró állomást meglátva forduljuk el az Apostolou Pavlou sétányra ahol a drágább tavernák mellett sétálva körbejárhatjuk az egész Akropolist. Itt először a A római Agorát láthatjuk meg, majd tovább haladva a a Dion. Areopagitou sétányra kanyarodva
az Akropolis bejáratához jutunk.
A sétány végén egy forgalmas útra jutunk ahol megpillanthatjuk Zeus templomának maradványait és Hadrianus diadalívét. A diadalíven keresztül nézve pazar kilátásban lehet részünk azon a kis utcán, ami még enged rálátást Athén egyik ékességére az Akropolisra,
Innen séta vissza Athén szívébe a Sintagma térre.
Innen 2 sugárút megtekintése igen ajánlott. Hogy ne akadjunk a hurokba bele így indulás a Metróhoz. Szintagma tér metróállomás, piros metró és 2 megálló az Omonia térig.
Omonia tér. A maga jellemében szép és gyönyörű. Parkosított, szélein a sugárutak, de nem övezik körbe. Hangulata amolyan modern stílust ébreszt magában. Mondjuk nekem egy sötétedés fele közeledő estén picit Moszkva tér hangulatot adott.
De a lényeg hogy induljuk el séták következő útjára az El Venizelou sugárúton. Először rengeteg bolt és kirakatban gyönyörködhetünk majd a piros metró a Panepistimio megállójánál 3 nevezetes gyönyörű középítményt csodálhatunk meg.
A látvány sorrendjében a Nemzeti könyvtár, középen az Egyetem és a másik oldalon Pallas Athéné kimagasló szobrával a Tudományos akadémia. Mindhárom épület önmagában pompás építmény.
Az út végén a Sintagma térnél vissza a Stadiou úton. Egy kis park mellett találjuk a Nemzeti Történelmi múzeumot. aminek nyitva tartása azaz nyitva találása csoda, de érdemes bekukkantani. További utunkat további üzletek, egy olcsó tuti cipőket árusító bolt és
egy 18 éven felülieknek vetítő mozi található. Érdekesség még a Panepistimio-val szemben, de a Stadiou-n a Klathmonos tér közepén magasló érdekes "bronz" szobor magasodik az égbe.
Nagy örömünkre ismét az Omonia-ra érkezünk ahol ha útközben megéheztünk volna egy egyéb szolgáltatás híján a bohócfiguráshoz betérhetünk (-részletek lejebb-)
Irány tovább az 28. Oktovriou Patission ahol a Nemzeti múzeum található. Persze egy kis séta azért kell.
Ezzel a Athén belvárosának megismerése, körbesétálása megtörtént. Persze félreértés elkerülése végett ez a séta NEM EGY NAP!
Egyebek, kiegészítés
Mellékhelységek: hiszen fontosak. Sajna kevéssel találkozni, de egy érdkes van a Plaka közepén. Használata egyszerű, használod aztán annyit fizetsz a WC-s néninek amennyit gondolsz.
amúgy a helyzet megoldható, ha valahova betérünk egy kávéra, egyéb dologra.
Vásárlás: Nos az újságos bódéknál mindent lehet venni, ami szükséges jégrém, sör, dohánytermék és szuvenír. A kisebb "supermarketek" mellett a nagyobbak is várnak. Az itthon megszokott nagyobb üzletek mellett a helyiek is nagyon jók. A Plakán tényleg érdemes körülnézni, ám ha esetleg másnap is odakerülünk valami miatt biztosan kiszúrunk valami gyöngyszemet amit előző nap nem láttunk.
Étkezés: Na amit annyira akartam... Már értem a görögök mért utálják annyira azt a bohócos éttermet. az Omonia téri külsőre förtelmes, belsőre meg még inkább, van még egy a Sintagma téren és a Monastarkin. Egy jó pont szinte mindbe lehet dohányozni.:) A tavernák, éttermek drágák, ám a sarki beülősök, gyrososok nem csak élménnyel, de Euroval is gazdagítanak. "Pékségek", Frappék nagy választéka. Frappé: érdekes látvány ahogy látod az embereket akár 0,5l-es pohárkával ahogy
a Frappéjukat szürcsölik.
Tömeg közlekedés, taxi
Athénban 4 fajta tömegközlekedési eszköz közül választhatunk. Busz, Trolibusz, Villamos, Metró.
Villamossal leghamarabb is a Szintagma téren találkozhatunk. A villamos nem nem elterjedt, de annál szebb.
Metróból 3 vonal közül is választhatunk piros, kék, zöld. A zöld metróval egész Pireus kikötőig utazhatunk. Athén központját a 3 metróvonal körbeöleli így percek
alatt lehet eljutni az egyik látnivalótól a másikig. A főbb látnivalók közül mind metróval megközelíthető.
Buszok, trolibuszok Athén tömegközlekedésének, mozgatórugója. Ezek biztosítják a föbb mozgást a belvárosban és a külvárosban egyaránt.
Busz jegyet szinte minden busz megállóban a Sárga bódékban lehet venni. Metrójegyet csak a metróállomásokon pénztárnál vagy automatából.
A metró érdekessége: miden metróállomásnál lehet kapni ingyenes lapokat (pl: Metro újság) amíg el nem fogynak. Az aluljárókban dohányozni tilos, ezt minden athéni betartja.
Árusok egyebek egyáltalán nincsenek lent. Tisztaság övez mindent. Ha jön a metró a peron vonalán lámpák kezdenek villogni, ezzel is jelzik, hogy jön a metró. Minden metrón Görög
és Angol nyelven halható melyik a következő megálló.
|
|
Árak | |
Jegyek | |
Buszok, trolik | 0,50Euro |
Villamos | 0,60Euro |
Metró az összes zónára - egy útra | 0,80Euro |
Napi jegy (buszok,villamosok, metrók összes zóna) | 3Euro |
7napos jegy (buszok,villamosok, metrók összes zóna) | 10Euro |
Szállások
Athénban egyszerű szállást keresni. Hotelok, szállodák százai csalogatnak minket szebbnél szebb vagy drágábbnál drágább szobáikba. Saját tapasztalatom viszont azt mondja,
hogy nem mindig a drágább Hotel a jobb. Drága hotel, olcsó hostel mindenki szíve joga mit választ. Én egy olcsóbbat ajánlok most nektek
Hotel Argo
cím: 25. Victor Ougo street, gr - 104 37, Athens
tapasztalat: Amit fontos tudni, hogy a neve az hotel, de amúgy Hostel. A szobákhoz nincs fürdőszoba, minden emeleten van 2 közös használatú WC, 1 fürdőszoba. Vannak kisebb nagyobb szobái, franciaágyal, 1személyes ágyakkal. Mindegyik min. 2fős.
A mellékhelységek állandóan, takarítva vannak. A szobákba minden nap takarítás, ágyneműcsere, törülköző, szappan csere. A holmiainkhoz nem nyúltak. Reggeli lehetőség van, a földszinti "közös helységben", kérésre frappét is ráznak. A portások, kedvesek aranyosak, mind beszél angolul.
Ár: szezon elött: mi 25Eur/szoba/éj áron foglaltunk itt szállást, a kiíráson az állt szezonban 30-35 Eur körül mozog az árfolyam -az árak tájékoztató jellegűek-
|
|
2006-2015© GreeKLanD - Görögország az utazók szemével Kapcsolat | Impresszum | Médiaajánlat A Greekland.hu hozzájárulása nélkül TILOS az oldal egészét vagy részét felhasználni, másolni! |