Beloiannisz 2011. augusztus 20.

Összes élménybeszámoló >> egyéb

Beloiannisz 2011. augusztus 20.

Készítette: greekland.hu
Helység: egyéb


Beloiannisz Fejér megyében található görögök lakta falu itt Magyarországon. Az ott lakók és a többi magyarországi görög minden évben augusztus 20.-án a Magyar államalapítás ünnepét velünk együtt ünneplik.
Beloianniszba érkezvén azt lehet érezni, mintha Görögországba csöppentünk volna. A falu bejáratánál a községtábla és a görög ortodox templom látványa, mintha Görögországot idézné.




Beloiannisz főterén megtalálhatóak az emlékek, a község működéséhez szükséges épületek (könyvtár, közösségi ház stb.). De a főtér ad helyet a 20.ai rendezvénynek is.


A fellépők között több magyarországi görög tánccsoport volt, köztük a helyi Pyrgos néptáncegyüttes is. Halhattuk a görög nagykövethelyettes beszédét, a magyar és görög himnuszt is. A rendezvény utolsó fellépői egyenest Görögországból érkeztek. Szervia helységből (Kozani megye).





A programsorozat zárásaként a hajnalig tartó talpalávalót a a Pyrgos és a Taverna együttes szolgáltatta. Igazi hamisítatlan görög hangulat. A főtér megtelt.
A hajnalig tartó tánc felemelő igazi görög életérzést adott.



Oszd meg másokkal is: Facebook megosztás


2006-2015© GreeKLanD - Görögország az utazók szemével
Kapcsolat | Impresszum | Médiaajánlat
A Greekland.hu hozzájárulása nélkül TILOS az oldal egészét vagy részét felhasználni, másolni!